Táncpedagógus és szenvedélyes közösségépítő

25 éve vagyok aktív tánctanár. Hosszú évekig csak néptáncot táncoltam és tanítottam és művészeti vezetője voltam a Dunaág Néptáncműhelynek. 

2013-ban találkoztam a lindy hoppal (nevezetesen Bóbis Lászlóval), és figyeltem fel a rengeteg hiányosságomra. A swing viszont rövid időn belül felszabadított és meghozta az étvágyat más tánctechnikákhoz is. Elkezdtem jazzre járni Bakó Gáborhoz és kinyílt számomra a világ. Aztán jöttek a balettórák, a sztepp,  a Limón-technika és egyéb csemegék, míg végül rámzúdult a tangó (2015). Szerencsémre jó mestereim voltak a kezdet kezdetén Glotz Marcsi és Szeghalmi Endre, majd sokáig Budai Laci és Pirity Andi személyében. Ez fontos. Tudtam akkor is, és azóta még inkább felelősnek érzem ezt a kérdést.

De minden szaktudás és a legalaposabb, legsegítőkészebb tanári istápolás mellett is… a tangó misztériája egy életen át kifürkészhetetlen.  A tangó mindenkié és mindenkinek van egy saját tangója. A tangó megkísért, magába bolondít, beszippant és kilélegez, ízeidre válsz majd újra összerakod magad és csak bámulod azzal a szerelemmel, amiről tudod, hogy örökké elérhetetlen marad. Mit lehet tenni? Minden percet arra kell szánni, hogy egy parányi lépéssel közelebb kerüljünk hozzá. Tanár, diák, zenész, legyél bármelyik oldalon is, a feladat mindenki számára ugyanez. Ezért nem tudjuk félretenni, ezért áldozunk rá piszok sok időt, energiát és igen, ezért leszünk diákokból tanárokká.

Jó messziről, visszakanyarodva: Ha megkérdeznék tőlem, ugyanúgy vettem-e fel a tangót a tánctanári repertoáromba, mint a többi táncokat, amiket tanítok, a válaszom nem. Ennek több oka is van, de a három legfontosabb.

Egy:
A tangó tanítás létjogosultságát lokálisan a mindenkori igény hívja életre, hogy tangó közösséget kell építeni. Magyarán ahol a kedv, ott a munka. És ez biz nem tűr halasztást. Persze ez így van minden más social dance esetében is, nem csak a tangóra igaz, de ez is fontos szempont volt.

Kettő:
A másik a tanításmódszertani sokszínűségben való tobzódás boldogsága, izgalmassága, ami hasonlóan hat rám, mint ahogy ezt fentebb magáról a tangó egészéről próbáltam megközelíteni. A tangó tanítás metodikája ugyanis szintúgy meglehetősen megfoghatatlan, viszont rendkívül színes, gazdag, remek egyéni látásmódok és ötletek kifogyhatatlan tárháza, amik nap mint nap ébren tartják az emberben a tánctanárt. Ráadásul organikusan fejlődő. Továbbá kialakult a kultúrájában egy rendkívül demokratikus és finomrahangolt tudásmegosztási gyakorlat. Egy ilyen közegben az ember naponta kaphat tucatnyi inspirációt és ha netán más technikával is foglalkozik, mint ahogy én, örömmel tapasztalhatja, ahogy ez az inspiratív közeg egyre termékenyebbé teszi a többi területen is és fordítva. Magyarul, ez egy szokatlanul nyüzsgő-fitten tartó, a szó legigazibb értelmében fejlesztő közeg, amiből mindenki meglehetősen sokat profitál.

Megj: Mentem is mindenhová, ahová csak lehetett. Amennyi csoportóra csak belefért a napomba, táborok, workshopok, magánórák, bartelórák és nemzetközi fesztiválok, ahol külföldi tanároktól is tanulhattam, sőt néhány ügyeletes sztár óráján is részt vehettem. És persze milongák-milongák-milongák.

Három:
A tangó lelkülete. Amit ad az embereknek. Az ölelést, az ölelésben időzést, az ölelés bizalmát, a bizalom adását, az érintés finomságát. Mind-mind pótolhatatlan ingerek a lelki egészségünk szempontjából és amiben errefelé dermesztően nagy a hiány.

Ezért belekezdtem. Nem bántam meg. Nem volt könnyű és rövid sem, de ma már egy kicsi, egyre bővülő lelkes tangóklubbal rendelkezünk Dunaszerdahelyen. Hamarosan új helyszínnel bővülünk és Győrben is elindítjuk óráinkat, miután a közelmúltban a két táncklub szerencsésen egymásra talált és megkezdtük az együttműködést.